Erosorrend ...


Melyik csapat az, amelyikre mondhatjuk, hogy kedvezett a sorsolás? Illetve akiknek kedvez a verseny naptár. Nehéz kérdés, bár sokan vágnák rá kapásból a választ. De ez mégsem olyan egyszeru, hogy csak úgy felállítsunk nagy hirtelen egy erorangsort. És jelenleg talán nincs is értelme.

Hogy mire is gondolok: a tavalyi bajnokság alapján van egy rangsor. Ki hogy szerepelt tavaly, hogy végzett a tavalyi bajnokságban.

Nos, a tavalyi végso helyezéseket lehet megnézni, hogy ha jósolgatni akarunk esélyeket, illetve még figyelembe kell venni, hogy eltelt fél év!, és azóta sok csapatról nem tudni semmit. Mi változott náluk, mire próbálnak majd nagyobb hangsúlyt tenni, stb... Jegyezném meg, hogy ugye megértitek, elég buta kérdés az egy edzonek, hogy „szia. idén milyen felállásban játszotok, mire fektettek nagyobb hangsúlyt?” Mint ahogy láthatjátok ezt a Bulldogs interjúban is. Szóval honnan is lehetne tudni ilyeneket? Edzo mérkozésrol, felhozó mérkozésrol? Aha, de az ugye nem volt, hiszen éppen elég volt az eddigi jogi herce - húrca is.

Ennek ellenére a minap megjelent egy magazinban egy rangsor. Hogy mi alapján próbálták összeállítani az rejtély, de sikerült információkat szereznem az ügyben. Számba vettek minden mérkozését a csapatoknak. Barátságos, nem-fél hivatalos, stb... Érthetoség kedvéért, X és Z csapat nem játszott egymás ellen tavaly. De ha az X csapat megverte az Y-t, és Z csapat még jobban megverte az Y-t, akkor szerintük a Z csapat az X –nél jobb... Érthetobben: Csöpi megveri Bubbát. Locsei Peti még jobban megveri Bubbát. Akkor a magazin szerint Locsei Peti a legerosebb. Pedig ezt nem tudhatjuk, és egyébként is Csöpi mindenkit lever.

Ennek következtében, sikerült ezt a rangsort úgy kialakítani, hogy kikerülését követoen, pár napon belül az erorangsorban utolsónak feltüntetett megverte a negyedik helyezettet. Hát igen itt bibi van! Ugyanis! A gond az, hogy magyar viszonylatban nem lehet, és nem is szabadna alapozni erosorrendben bajnokságon kívüli mérkozésekre! Hiszen láthatjuk az említett példából, hogy óriási meglepetések születhetnek így.

Konklúzió: erosorrendet felállítani bajnokság elott - úgy hogy fél év telt el a legutóbbi bajnokságtól számolva -, magyar viszonylatban nincs értelme! Az utolsó bajnokság eredményének tükröznie kell a sorrendet, aztán ha minden csapat játszott egy-vagy két mérkozést az idei bajnokságban, akkor már lehet sorrendezni! Addig csak azt kockáztatják, hogy eltunik a nem létezo objektivitásuk ...