Aki válaszol: Bús Dániel, a Jászberény Wolverines elnöke



Múltkor említetted, hogy az elozo interjúban Iványi Márton Dávid kisértetiesen hasonló bajnoksági lebonyolítást boncolgatott, mint amit te is javasoltál a szövetségnek. Ezt a javaslatodat a közgyulést követo második napon küldted el a szövetségnek. Milyen reakció volt rá, milyen választ kaptál?
- Így van, a közgyulésen én már javasolni akartam, hogy az alsóházból 5 csapat jusson be a rájátszásba, de amikor elkezdtem volna mondani, arra kértek, hogy majd beszéljük meg a gyulés végén, de aztán ebbol semmi se lett. Ez a javaslat csak ugye +4 meccset jelentett volna a bajnokság lebonyolításánál a mostani kiíráshoz képest és valószínu az alsóház utolsó fordulója tartogatott volna némi izgalmakat, de a jelenleginél nem hiszem, hogy túl nagy izgalmak lennének az alapszakasz végén.
Amit elküldtem az igazából egy komplett versenykiírás volt, a tavalyi DIV I és DIV II-t összeollóztam, átírogattam a dátumokat, stb. és megcsináltam a csoportbeosztásokat és ugye leírtam a lebonyolítási rendszert, ki játszik majd hazai pályán stb stb.
Küldtem még javaslatot a wildcard dologhoz és egy oszi nyári bajnokságra való átállási ötletet. (amit szerintem a héten még jobban kidolgozok és elküldöm, aztán hátha).
A reakció az meglepo volt, ugyanis a VB felkért, hogy lépjek be hozzájuk, mint tag és segítsem a munkájukat. Nem vállaltam el a felkérést, pusztán azért, mert nincs rá keretem, hogy 2-3 hetente feljárjak Pestre összeülni és átbeszélni a dolgokat.

A 2010-es bajnokság lebonyolítását nagyjából ismerjük. Ebbol kiderül, hogy sajnos nem nagyon foglalkoztak a te javaslatoddal. Mi a véleményed a szövetségi verzióról?
- Nem tudom, hogy miért nem lett elfogadva a javaslatunk, mivel a Krisztiánnak is tetszett az ötlet és o is ezt preferálta elvileg. Igazából már megemésztettük, a lebonyolítást és a 17 éves alsókorhatárra emelést is. A véleményemet az elozo kérdésbe majdnem kifejtettem már. Lényegén a tizen x csapatból (a kizárások után kiderül) csak 1 maradhat, amit én keveslek, és ráadásul elképzelheto, hogy nem feltétlen az lesz a legjobb az alsóházban az alapszakasz végén, aki valójában a legerosebb lenne, ergo belép a képbe a szerencse faktor is, hogy ki kivel játszik és ki kivel nem. A mi javaslatunkba nem lett volna ekkora szerepe a szerencsének. De bízzunk benne, hogy az lesz a legjobb az alsóházba, aki egyben a legerosebb is. A másik vége pedig, hogy a kisebb csapatoknak, mint mi is vagyunk, igazából esélyünk sincs arra, hogy bekerüljünk a rájátszásba, és az utolsó forduló(k) lehet, hogy izgalom mentesek lesznek –sajnos-, nem kell számolgatni, hogy ha o elveri ezt akkor….

Mi a véleményetek a Hurrikánok ügyérol, a hónap végi rendkivüli közgyulésen támogatjátok majd az indulásukat?
- Elején próbáltam követni, hogy mi meg hogy történt, de azóta elvesztettem a fonalat. Én örülnék, ha felvételt nyernének, mivel egy elég eros alakulatnak tartom oket és lényegében csak nyerhetne vele az amerikai foci társadalom. Ha eljutunk a közgyulésre, akkor igennel fogunk szavazni.

A Jászberény Wolverinesrol két éve még nem sok mindent lehetett tudni. Most meg mindenkinek az a bizonyos Hail Mary jut eszébe rólatok. Egyrészt a filmbe illo „utolsó másodperc-utolsó dönto TD miatt”, másrészrol evvel feljutottatok gyakorlatilag a harmadosztályból az elsobe. Mennyire ad ez lendületet a csapatnak idén, mennyire vagytok felkészülve az elso osztályú csapatok elleni mérkozésekre?
- Az a passz valóban egy forgatókönybe illo jelent volt és 1 hónap alatt leforgása alatt 2 osztályt is feljebb léptünk ?.
- A lendületünk megmaradt tavaly év eleje óta, azóta folyamatosan csak készülünk a következo megmérettetésre. Téli szünetet se nagyon tartottunk, csak a 2 ünnep környékén volt egy 3 hetes leállás. A felkészüléssel úgy érzem nem lehet probléma, igaz hogy a zord idojárási körülmények miatt nem tudunk úgy edzeni, ahogy szeretnénk, de megoldjuk. Trükkös ez az elso osztályú csapatok kérdés, mert ok még tavaly másodosztályúak voltak, de leírva jól hangzik mindenestre. Remélem becsülettel helyt tudunk állni mindenki ellen és emelt fovel jövünk le a pályáról bármi is lesz az eredmény. Ahogy ismerem a fiúkat ezzel nem lesz probléma.

Oszintén megmondva a Mary miatt ti vagytok az a magyar csapat akirol simán elképzelem, hogy a második félidot képes lenne Onside Kick-el kezdeni ha úgy alakul. Az idei évben hasonló szituációban újra megpróbálnátok a Maryt?
- Mi az az Onside kick? ? Viccet félre téve. Ebben a sportban nagyon lehet keverni azt a bizonyos paklit. Mi megpróbáljuk a leheto legjobban megtéveszteni az ellenfelet (lásd Titans II elleni alapszakasz mérkozés), de ez elképzelheto, hogy egyszer visszafele fog elsülni, vagy túlbonyolítjuk a dolgokat. Azért is lehet 1-2 dolgot behúzni, mivel sok játékos fejben még nincs ott, hogy felismerné, hogy ez mégis mi lesz. Gyanítom mi se tudnánk fordított esetben, hogy most mit is akar az ellenfél! A Mary igaz, hogy beletartozik ebbe a pakliba, de ott és akkor egyszeruen nem volt más választásunk. Vagy lyuk vagy fa!

Az amerikaifutball.hu véleménye szerint már évek óta, dönto közelébe juthatna akár az a fiatalabb csapat is, aki végre képes lenne kimagasló speciális csapatot összehozni. Mi újság a Wolverines speciálisaival, hogy próbáljátok fejleszteni oket?
- Ezt a dolgot mi is így látjuk. De erre a részére eddig sajnos vajmi kevés idot tudtunk áldozni. Ahogy hallom/tudom jó pár csapat szintén ebben a cipoben jár. Ez ugye egy teljesen amator sport, és a heti 3 edzés ilyen formában kevés, hogy jusson ido mindenre. A videózások alapján viszont egész turheto még ennek ellenére is a spec. részünk munkája. Minden évben megfogadjuk, hogy idén több idot fogunk erre fordítani, ez idén is így van, szóval majd elválik, hogy mi lesz a fogadkozásokból.

Ha már edzoknél tartunk, mutasd be, légy szíves, a csapat szakmai stábját.
- Az edzések lebonyolításért 2 fo felel jelenleg. A HC-nk Újfalusi György, aki a DEF-et próbálja rendbe kapni, az OFF-ért pedig Mátrai Zoltán a felelos.
Mind a 2-n megjártak már 2 csapatot, elsoként a Szolnokban voltak jelen, mint alapító tagok, aztán az Egerbe igazolták át. Gyuri 2008-ban már minket egyengetett, de még az Egerbe játszott és 2009-ben jött át hozzánk végleg. Zoli szintén 2009-ben csatlakozott hozzánk, o még 2008-ban az egri offense-t edzette.
Véleményünk szerint szerencsés helyzetben vagyunk, hogy 2 olyan edzonk is van, akik nagyon meg akarják tanulni az edzoség minden apró részletét.
Reméljük idén 3-4 fo jászberényi játékos is tagja lesz az osszel induló A licenszes edzoképzésnek, és akkor még jobban rá tudunk állni a junior képzésre.

A honlapotokon több szponzor bannerja is villog. Milyen a támogatottságotok, és mennyire lehet népszerusíteni a sportot a „Jászság fovárosában”?
- Igazából azt kell, hogy mondjam, hogy idénre már egy viszonylag stabil pénzügyi háttérrel vágunk neki az évnek. Nem fog gondot okozni a havi tagdíj vagy épp a nevezési díj befizetése. A honlapunkon szereplo szponzorok közül vannak, akik szolgáltatással támogat minket, ami ugye mínusz költséget jelent a csapatkasszának. Olyan, aki pénzzel is támogatna, nem sok van, de nem árulom el, hogy ki és mennyivel, de nem milliós összegekrol van szó. A legnagyobb támaszunk az a Jászberény Város Önkormányzatának az Egészségügyi és Sport Bizottsága. Elég szerencsés helyzetben vagyunk, hogy nem kell a pályabérletre gyujtögetni, idén valószínu már egyéb dolgokat is igénybe vehetünk ingyenesen.
- Március 4-én már 4 évesek leszünk. A 4 év alatt sok energiát fordítottunk arra, hogy mindenki halljon és tudjon rólunk, érzésem szerint ennek meg is lett az eredménye. Az idei évben még több nézore számítunk, mint a tavaly.

Ha jól tudom, mostanában lesz TryOut napotok?
- Mi is beálltunk a TryOut-olás sorába. Megpróbáljuk az összes kapcsolatunkat megmozgatni, hogy mindenhol jelen legyen a hirdetésünk és egy sikeres próbajátékot zárjunk március 6-án. Foleg a junior korosztályt céloztuk meg, de bárki jelentkezését szívesen vesszük.
- Ha már a csapat létszáma 10 fovel növekszik a TryOut után, akkor már sikeresnek ítélem meg a kampányunkat.

Bár nem tudjuk még a lebonyolítást, és homályos a rendszer is, mit vársz az idei évtol? Mik a minimumok (nyert meccs, csapat fejlodése, támogatók, edzok, pályafelszerelés)?
Az elso számú cél természetesen a bent maradás, egy újonc feljutónak nem is lehetne más. De mivel én eléggé bizakodó ember vagyok, ezért remélem 2-3 gyozelmet idén is sikerül bezsákolnunk. Szóval egy tisztes helytállás, egy középmezony elérése a másodlagos célunk.