A Látlelet sorozat próbálja összefoglalni a hazai amerikaifutball jelenlegi problémáit, és megoldásokat kínál. Mint ahogy írtuk már, kiváló idopont mutatkozik a hazai amerikaifutball rendszerét, és életét újragondolni, újraértelmezni, újra felépíteni. Sorozatunk részeiben megpróbálunk elmélyülni a témában, és az okok boncolgatása, a hibák keresése helyett inkább arra próbálunk sarkallni minden olvasót, hogy ötleteljünk, közösen jussunk olyan nevezokre, amik eloremozdíthatják a hazai amerikaifutballt. A témákat pozitív értelemben vett vitaindítóknak szánjuk, a „hogyan csinálnám, ha ráhatásom lenne ...” mondatot próbáljuk majd minden alkalommal továbbfuzni.

Ez lenne a Látlelet, aminek eddigi részeiben ( Látlelet I Látlelet II ) a divíziók újra gondolását, a bajnoki rendszer megreformálását boncolgattuk, most viszont elemezni fogunk. Múlt hét pénteken ezen témakörök mezsgyéjén haladva a Magyar Amerikaifutball Szövetség tartott egy közgyulést, ahol mind a huszonhárom magyarországi csapat képviseltette magát, hiszen megoldást kellett találni a jövo évi problémára, nevezetesen, hogy 3 fovel nem lehet elindítani a Divízió I-t. Tekintsük át, miért alakult ki ez a helyet, és nézzük meg, a csapatok milyen megoldást talátak rá, illetve találtak-e megoldást rá ...

A Divízió I jelenleg: Budapest Wolves, Gyor Sharks, Budapest Cowboys. Ebbol a három csapatból kizárólag csak a Budapest Cowboys rendelkezik - régiesen értve -, teljes DIV I-es joggal, hiszen o az egyetlen, aki alacsonyabb divíziót megnyerve jutott fel ebbe a csoportba, és benn is maradt. A Wolves és a Sharks azért volt, és van a DIV I-ben, mert az elso két magyar csapat, és mint ilyenek sose voltak más Divízióban. Persze tegyük hozzá, nem véletlenül trónolnak a DIV I-ben, a magyar élmezonybe tartoznak és a magyar csapatok kilencven százalékával könnyedén elbánnának.

2009-ben a Budapest Titans is indult a DIV I-ben, de a csapat csak a Versenybizottság döntésének köszönheto, félreértheto „kölcsönadás-átigazolás-fel-le-játszás” szabályozás miatt (Lásd még ProFootball Magazin novemberi szám 72. oldal) tudott egyáltalán életben maradni a bajnokság során, ahol pontot sem értek el. A Nyíregyháza Tigers szintén kiérdemelte még tavaly a DIV I-et, de egy rossz idoben történo vezetoség váltás következtében nem tudták elindítani a junior csapatot (ami kötelezo lett volna), így elestek a DIV I indulás jogától.

Ezeken túlmenoen pedig a 2009-es Divízió II gyoztese, a Dunaújváros Gorillaz visszamondta az indulási jogát a jövo évi DIV I-ben, hiszen Grátz Vilmos az edzojük, aki a Gyor Sharks-nak is.

Így alakult ki tehát a 3 csapatos DIV I., amit már törvényileg sem lehet elindítani.

A meghívó: Elso körben a szövetség kiküldött - az érintett csapatoknak – egy „meghívót” a DIV I-be. Azaz minden DIV II-es csapatnak nyilatkoznia kellett, hogy akar-e indulni a DIV I-ben 2010-ben. Ezt mindegyik csapat visszutasította. Ezért nem is lehet oket hibáztatni, hiszen olyan meghívót nem lehet elfogadni, amirol nem lehet tudni, hogy mikor lesz, milyen feltételekkel, és mennyibe fog kerülni. Ellenben mondhatjuk azt, hogy formailag jó lépés volt a „meghívók” kiküldése, hiszen a csapatoknak meg volt adva a lehetoség, hogy felkerüljenek.

A hozzáállás: A beszámolók alapján a szövetség közgyulésén a Divízió I-es csapatoktól kategórikusan elhangzott, hogy ok nem hajlandóak lemondani a vélt, vagy valóságban is megszerzett DIV I indulási jogukról, és közülük volt olyan csapat, aki kijelentette, hogy ahhoz sem járul hozzá, hogy több csapatot „felvigyenek” hozzájuk, hiszen az említett jog már nem érne annyit, sérülne.

A helyzet: Így jutottunk el ahhoz a faramuci helyzethez, hogy a DIV II, és DIV III a 2009-es bajnokságot tekintve jól muködik (kivétel a Wild Card rendszer), és könnyedén lehetne reprodukálni ezt a 2010-es évben is, ugyanakkor a DIV I-gyel kezdeni kell valamit, hiszen azt jelenlegi állapotában nem lehet elindítani. A DIV I-nek van szüksége a DIV II-re, és nem fordítva ...

Az elmúlt 4 év szövetségi döntéseinek következtében jutottunk el oda, hogy egy csapatnak nem éri meg DIV I-ben szerepelnie! Nem jár plusz dolgokkal, nem jár különösebb megbecsüléssel, és nem jár anyagi haszonnal sem. Ellenben sokba kerül, kevesebb mérkozés van kevesebb csapat ellen, jelentosen kevesebb barátságos mérkozés lehetoségével.

A közgyulés: A magyarországi amerikaifutball csapatok összegyultek, hogy aztán 4 óra alatt kitalálják, mi legyen. A közgyulést nem elozte meg nyílvános lobby, nem voltak fórumok, ahol lehetett volna egyeztetni az elképzeléseket, nem lehetett tudni, ki milyen álláspontot képvisel, nem lehetett olvasni olyan cikkeket, interjúkat, ahol egy-egy csapat vezetoje felvázolta volna az elképzelését. (A magyarországi amerikaifutballnak ez egy igen nagy hiányossága.)

Így találkozott múlt héten 23 csapat képviseloje, és így álltak neki dönteni...

A beszámolók alapján a közgyulés hangulata néhol kaotikus, néhol támadó, néhol lagymatag volt. Teljesen kiütött a felkészületlenség, tapintani lehetett a meglepodéseket egy-egy elképzelés, vagy beszámoló után.

Miután kiderült, hogy a DIV I nem hajlandó áldozni a megoldásért, olyan ötletek kezdhettek teret nyerni, ahol a DIV II-nek a rugalmasságára kellett hagyatkozni. Ebbol lett az „osztrák rendszer”, azaz DIV I felsoház, DIV I alsóház, és DIV II. Most tessék figyelni, nem lesz egyszeru:

- A DIV I változatlanul három csapat,
- A DIV II-bol, DIV I alsóház lett (átkeresztelkedés),
- A DIV III-ból, DIV II lett (átkeresztelkedés),
- A DIV I alsóházának a legjobb csapata feljut a DIV I felsoházba, ahol a három csapat egymással játszik, majd a feljutóval, és ha a feljutó megveri valamelyik csapatot, akkor maradhat a DIV I felsoházban.
- A DIV I alsóháza valószínuleg csoportokba rendezodve mérkozik, és a mai állás szerint nincsen elodönto, dönto, hanem a pontok, elért eredmények alapján statisztikailag jelölik ki a legjobb csapatot.
- A DIV I felsoháza (három csapat) egymás között mérkozik, majd a „rájátszásba” kerül bele a DIV I alsóházas feljutója.
- A DIV II rendszer valószínuleg változatlan marad, és örülnek, hogy nem DIV III-asok, hanem kettesek.

Ezt sikerült kitalálni jövore. Elso pillatásra úgy tunik, mintha az idei évben csak a nevek változtak volna, és hogy a feljutónak van lehetosége játszani majd. Tehát nem történt nagy szabású átalakítás, nagyjából megmaradtunk a réginél, csak a nevek mások. Ezen rendszer a „felzárkóztatás rendszere” néven fut, azaz ideiglenes rendszer, és arra hivatott, hogy a DIV II-es csapatok egy részét felzárkóztassa a DIV I-es csapatokhoz.

Nézzük meg példákban az elfogadott rendszer muködését, hogy megállapítsuk a hatékonyságát:

- Tegyük fel, hogy 2010-ben ismét a Dunaújváros Gorillaz fogja megnyerni immáron a DIV I alsóházát. a.) Nagy valószínuséggel borítékolható, hogy visszamondják az indulást a DIV I felsoházban, azon egyszeru indoknál fogva, ami miatt megtették idén is: nem játszanak edzo nélkül, hiszen a Dunaújváros és a Gyor csapatának ugyanaz az edzoje. Tehát nem lesz új csapat a DIV I felsoházban. b.) Játszanak a DIV I felsoházban, de akkor edzo nélkül, vagy a saját edzojük ellen. Ebben a megoldásban nem valószínu, hogy nyernének mérkozést a DIV I felsoházban, azaz nem lesz új csapat a DIV I-ben, illetve sérül a „felzárkóztatás” elve.
-
- Hogyha nem lesz elodönto, dönto a DIV I alsóházban, csak a nyert meccsek száma, a szerzett pontok, és egyéb más statisztikai adat dönt a felkerülésrol, komoly aggályok léphetnek fel a lebonyolítás során. Elég csak arra az esetre gondolni, amikor idén tavasszal a Tata Mustáng szervezési hiba miatt nem tudta megrendezni az Újbuda Rebels elleni mérkozését, így a mérkozést papíron 35-0-ra nyerte a fovárosi csapat, miközben a valóságban könnyen elofordulhatott volna 50 pontos különbség is, és egy olyan kiélezett „bajnokságban” ahol minden pont számíthat, sokat nyomhat a latban az ilyen önhibán kívül elvesztett 15 pont is! Ha tehát nincs döntoje a DIV I alsóházának, abszolút nem garantálható, hogy a legjobb csapat jusson a DIV I felsoházába, tehát sérül a „felzárkóztatás” elve, és mindemellett még aggályos esetek is elofordulhatnak!
-
Két sarkított, de az idei évben megtörtént, valóságos példát figyelembe véve tehát véleményem szerint kimondhatjuk, hogy nem született jó döntés a lebonyolítási rendszerrel kapcsolatban a 2010-es évre!

Tanulságként leszurheto, hogy a csapatoknak rá kellene ébredniük, hogy tömegben lehetne erejük, és komoly lobbi tevékenységre van szükségük! A mai állapotokért az a régi elgondolás a felelos, hogy a Divízió I félprofi szervezet legyen, ez viszont az alapok nélkül mindig is csak a gondot fogja okozni! Emellett óriási szakadékok tátonganak csapatok között, ami nem feltétlen jelent akadályt, viszont jelenleg nincs ero és akarat, ami hatékony fejlodési pályára tudná állítani az amerikaifutballt.

Ez az új rendszer nem nagyon különbözik az eddigitol, jogilag megoldottá tették, hogy elindulhasson a DIV I és ezzel együtt a teljes bajnokság, de komoly plusz problémákat vethet fel úgy, hogy létezo gondokra nem ad megoldást.


Az amerkaifutball.hu javaslata: LINK Novemberben megjelent LÁTLELET II.